Néha a saját gondolataink jelentik a legnagyobb akadályt az életünkben. Felülkerekedni rajtuk pedig egyben azt is jelentheti, hogy sikerülhet mindaz, amire vágyunk.
Motiváció
-
-
Tinédzserként megszólítanád azt, aki tetszik, de nem teszed. Felnőttként felszólalnál a gyűlésen, de inkább meghúzódsz a sarokban. Irigykedsz vagy jobb esetben felnézel azokra, akiknek minden sikerül, de elfogadod, hogy neked soha nem lesz mindabban részed, mert egyszerűen túl gyáva vagy hozzá.
-
Szülőként sokan úgy gondolják (gondoljuk), hogy a gyerekeinket meg kell védenünk minden bajtól. Igen, meg kell védenünk őket az igazán nagy bajoktól, de úgy gondolom, hogy minden mást botlást és hibát hagynunk kell, hogy elkövessenek. Egyszerűen így működik az ember: ha nem fáj neki, nem tanul belőle. S ha belegondolunk, igazán nagy és fontos dolgokat tanulhatnak a gyerekeink az élet pofoncsapásaiból:
-
Egy forró nyári kora délután volt, hogy kis városunk sétálóutcájának egyik teraszán – gyakorlatilag munkaidőben -, két barátom, gyöngyöző üvegből, jéghideg sörrel kompenzálta a több, mint 30 fokos meleget. Mit tehet az ember, ha ezt látja? Csatlakozik! S mielőtt még az előítéleteimnek hangot adhattam volna, kiderült az igazság!
-
EgészségÉletmódMotivációSiker
Letennéd a cigit? Fogyóznál? Itt van 1 kipróbált, garantáltan működő módszer, amivel megszabadulhatsz a rossz szokásaidtól
Neked mi a rossz szokásod? Nekem a nasizás. De megtaláltam a módját, hogy felhagyjak ezzel a rossz szokásommal.
-
Létezik egyetlen dolog, aminek segítségével bárki sikeres lehet – mondja a tudomány. És azt is elárulják, hogy ez az egy dolog nem az intelligencia. Gyakorlatilag nem az számít, hogy mennyire vagyunk okosak, hanem…
-
Egy jó nap testmozgással indul – ez a mondat számomra egy mantra, azaz egy mágikus formula. Mitől mágikus? Mert csupán ennek az egy mondatnak az ismétlésétől számos pozitív változás történt az életemben.
-
Szeretnél korán kelni, de egyszerűen nem tudsz kikecmeregni az ágyból? Szeretnél edzeni, de folyton feladod? Szeretnél egészségesebben élni, de valahogy mindig visszacsúszol a rossz útra? Itt a válasz, hogyan csináld meg azt, amihez nincs kedved.