Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy az élet tele van problémákkal. Ki gondolja úgy, hogy ez egy jó dolog? Én! Megőrültem? Egyáltalán nem, s mindjárt el is magyarázom, miért.
Hallgasd meg (4:05) ⇩
Olvasd el (4 perc) ⇩
Minden nagyszerű dolog az életünkben egy problémának köszönhető
Az ember egy olyan nagyszerű lény, aki nem tud mit tenni: ha találkozik egy problémával, addig nem nyugszik, amíg nem talál rá megoldást.
Minél nagyobb a probléma, annál nagyobb a jutalom érte, ha megoldják
Gondoljunk a legkézenfekvőbb problémákra: a Föld nevű bolygó – emberi tekintetben – meglehetősen nagy. Megkerülni a Földet, megállás nélkül, elméletileg nagyjából egy évbe telne. Az azért elég sok, nem? Mivel cirka 70-80 évet élünk, ez nekünk, embereknek elég nagy probléma. Így hát megszületett a szekér, a csónak. De ez még mindig nem volt elég gyors. Ma már 11 óra alatt átkeljük az óceánt. Probléma megoldva. A jutalom sem marad el. Az évszázadok során rengetegen gazdagodtak meg ennek a problémának a megoldásán dolgozva. És még ma is: gondoljunk például az autóiparra, ami nap mint nap komolyan kiaknázza ezt a problémát.
Minél kisebb a probléma, annál valószínűbb, hogy már létezik rá megoldás
Több, mint hét és fél milliárd ember él a Földön. Mennyi az esélye, hogy olyan problémával találkoztál, amivel még más nem? Amit még előtted több ezren ne oldottak volna meg? Én megmondom: szinte nulla. Legtöbb problémával már találkozott az emberiség és meg is oldotta azt. Tehát ha problémával találkozol, csak annyi a dolgod, hogy megkeresed a már meglévő megoldások közül a számodra legmegfelelőbbet.
De mi van, ha nem kicsi probléma és nem találsz rá megoldást?
Ünnepelj! Egy aranybányára találtál! Gyakorlatilag: mész, mész, éled az életed és egyszer csak utadba áll egy probléma. Megtorpansz, nem tudsz továbbmenni. Nem tudod megkerülni vagy átugrani. És bármennyit keresed, nem találsz rá már létező megoldást. Pedig nagyon sok ember panaszkodik erre a problémára. Hát ennél jobb nem is lehetne! Két faktor van, hogy igazi aranybánya legyen:
1. ne legyen rá megoldás,
2. minél több embernek legyen ugyanez a problémája.
S akkor most mi lesz velem? – kérdezhetnéd. Vegyük sorjában! Először is, nem bosszankodsz, nem zsörtölődsz, nem panaszkodsz! Mit teszel? Örülsz neki!
Mert minden probléma egy kihívás
És miért jók a kihívások? Mert színessé, változatossá teszik az életed! A kihívások felpezsdítenek, tornáztatják az agytekervényeidet. És ha egy kihívással szembenézel, megbírkózol vele és legyőzöd, tudod mi lesz? Eufória! Értelmet adsz az életednek. Hát kell ennél jobb? Kell hát! Igen? Hát legyen: ha megoldasz egy ilyen problémát (amit előtted még senki, plusz nagyon sok embert érint), piszokul gazdag leszel. Ez már jól hangzik?
Összefoglalva:
A problémák kihívások. A kihívások színessé teszik az életet. A kihívásokkal való megbírkózás pedig értelmet ad az életnek.
Egy szó, mint száz: a probléma jó dolog! 🙂
UI: kérlek ne sarkítsunk. Például az egészségügyi problémákat én sem sorolom ide.
Sikert és boldogságot: