Einstein azt mondta: „Mindenki egy zseni. De ha az alapján ítélsz meg egy halat, hogy miért nem tud fára mászni, akkor az egész életét úgy fogja élni, hogy hülye.” Ismétlem: minden ember egy zseni! Nagyon kétlem, hogy te, kedves Olvasóm, úgy gondolsz magadra, mint egy zsenire, nem igaz?
Hallgasd meg (7:32 perc) ⇩
Olvasd el (7 perc) ⇩
Lehet, hogy van egy-két különleges képességed, de attól még nem vagy zseni. Így van, nem attól vagy zseni. És valószínűleg nem is vagy az, ha azt gondolod magadról. Viszont nincs teljesen igazad. Ugyanis a zseni ott lakozik mindenkiben, csak nem foglalkozunk vele, hogy kihozzuk magunkból.
Véleményem szerint a legnagyobb probléma az oktatási rendszerrel van
Mindenkit egyformán kezelnek, pedig nagyon jól tudjuk: nem vagyunk egyformák. Az egyik nagyon jó sportoló, de képtelen fejben szorozni, a másik rendkívül jó térlátással rendelkezik, ám iszonyatosan rossz memóriája van. Egy dolog biztos: mindenki jó valamiben. Azonban ez senkit sem érdekel. Nem érdekli az oktatási rendszert, nem érdekli a tanárokat és sajnos a szülőt még ha érdekli is, nem igazán van, mit tegyen ellene. „Be kell illeszkedni, az iskola kötelesség, jó jegyeket kell kapni, különben majd éhenhalsz…”
Érdekes, hogy felnőttként tudjuk, hogy ha elromlik a hűtőszekrény, ne a rovarirtót hívjuk házhoz, ha meg a fogunk fáj, ne a fodrászhoz forduljunk segítségért. A gyerekünktől mégis elvárjuk, hogy ugyanolyan jól értsen a hűtőszekrény javításhoz, mint a hajvágáshoz, ha kell tömjön fogat, ha meg épp úgy adódik, beszéljen három nyelven, ha tetszik, ha nem. Ha meg valami nem megy, esetleg rossz jegyet kap, akkor jön a motivációs szónoklat: „Hülye vagy fiam, meg fogsz bukni, egész életedben vécét fogsz pucolni, és éhen fogsz dögleni”.
És a gyereknek milyen lehetőségei vannak? Elhiszi, de azért végigkínlódja az iskolát, majd kap egy pocsék állást, és gürcöl élete végéig, hogy valahogy mégse haljon éhen. Vagy elhiszi és megbukik. Újra meg újra. Megbukik az iskolában, megbukik az álláskeresésben, megbukik az állásinterjúkon, megbukik az elvárások teljesítésében, megbukik a párkapcsolatában… Megbukik az életben. Egész egyszerűen azért, mert sast próbáltak nevelni belőle, pedig ő egy hal, s azokkal a pici uszonyokkal valahogy sehogy sem jön össze a repülés. Elhiszi, hogy vele van a baj, és így éli le az életét.
Konkrétan: a gyerek, tegyük fel, nagyon jó matekból, viszont a számok memorizálásával nagy bajok vannak. Egyszerűen képtelen megjegyezni őket, ezért a történelem meg a földrajz a rémálma. Sorba kapja a rossz jegyeket. Mit tesz erre a tanár és/vagy a szülő? Korrepetálásra küldik a gyereket földrajzból meg történelemből. Gyakorlatilag felviszik a halat egy szikla tetejére és ledobják. Újra meg újra. Valahogy csak megtanul repülni, muszáj lesz neki, különben… A gyerek meg kínlódik, rengeteg időt meg energiát fordít annak az elsajátítására, ami egyáltalán nem megy neki. Miközben nem fejleszti azt, amiben igazán jó, amit percek alatt felfog, bármit könnyedén megold, pillanatok alatt megtanul. De arra senki sem figyel, mert a fókusz azon van, ami nem megy.
Így telnek el az iskolai évek, és közben kigyógyulunk a zsenialitásból, megtanulunk átlagosak lenni.
Hogyan fedezd fel magadban a zsenit?
Nagyon sokan ezzel a problémával küszködnek: hogyan fedezzem fel, hogy miben vagyok jó? Azt mondják, éljek a szenvedélyemnek, de hogyan találjam meg azt? Nem tudom, miben vagyok jó, nem tudom, mit szeretek igazán…
A választ, nem meglepő, a gyermekkorban kell keresni.
Volt egy fiatal srác, aki elvégezte a jogi egyetemet, és beállt egy ügyvédi irodába, hogy „felvegye a szagot”. Rengeteget dolgozott, túlórázott, egyetlen szabad hétvégéje sem volt, de tudta, hogy ezt kell tennie, ahhoz, hogy a karrierjében előreléphessen. A szülei nyomására lett ügyvéd, de annyira bízott bennük, hogy harminc éven át egyetlen percig sem kételkedett, hogy neki ezt kell tennie. Aztán az egyik késő esti órában, hullafáradtan vezetett hazafelé, és elaludt a kormánynál. Autójával az árokba borult, és legközelebb, amikor magához tért, a kórházban feküdt talpig gipszben. Túlélte a balesetet, viszont több csigolyája eltört, az orvosok azt mondták, soha többé nem fog lábra állni.
Ahogy ott feküdt az ágyon, tele önsajnálattal, indulattal, haraggal, de teljesen mozdulatlanul, nem tudott másra gondolni, mint arra: hogyan jutottam ide? És ahogy mind ezen agyalt, egyre jobban és jobban eltávolodott a jelentől, vissza a múltba, egészen a gyermekkoráig, és eszébe jutott az, amikor az udvaron önfeledten játszott a szomszédok kutyáival. Ledöbbenve ébredt rá, hogy ez volt az utolsó olyan szakasz az életében, amikor igazán boldog volt.
Ez a fiatal srác, csodálatos módon, végül teljesen felépült, és ma két ágon tevékenykedik: kutyamenhelyeket épít illetve van egy vakvezető kutya-iskolája.
A tanulság kettős: egyrészt az, hogy sosem késő, hogy arra az útra lépj, ami a tiéd és nem valaki másé. Vagy úgy is mondhatnám, ne várj egy drasztikus jelre, változásra, nem kell az árokba borulnod az autóddal, hogy ráébredj, nem ott vagy, ahol lenned kellene. Másrészt az, hogy a gyermekkor megválaszolja a felnőttkor nagy kérdését: mi az, amit szeretek, mi az, ami az én szenvedélyem.
Emlékezz rá, hogy mi volt az, amiben igazán jó voltál? Mi volt az a tantárgy, ami könnyen ment, mint a karikacsapás? Lehetséges, hogy nehezen fog eszedbe jutni, mivel ezzel töltötted a legkevesebb időt. Keresd elő a régi ellenőrzőidet vagy kérdezd meg a szüleidet. Utazz vissza a múltadba, hiszen aválasz mindig is ott volt a szemed előtt, csak nem tudtad, hogy hol keresd. Az is lehet, hogy az a valami, ami téged gyerekként lelkesített, nem az iskolai órákon történt, hanem az iskolán kívül. Lehet, hogy táncórára vagy rajzórára jártál, vagy csak egyszerűen délutánonként a barátaiddal „lógtatok”, de közben te pontosan azt csináltad, amiben igazán jó vagy, ami olyan könnyű volt, mint az egy meg egy.
Ha sikerül ezt megtalálnod, életre keltheted a benned rejlő zsenit. Mert a zseni nem valami misztikus szuperképességekkel bíró személy:
zseni (főnév)
Rendkívüli tehetség. Kiemelkedő megfigyelési és gondolkodási képességgel rendelkező személy, aki a különlegesen jó ötleteit, megoldásait képes kitartó munkával valóra váltani.
És én hiszem, hogy mindenkinek, egytől egyig mindenkinek, van valamilyen rendkívüli tehetsége! Az a feladatunk, hogy megtaláljuk ezt!