Unod a munkád? Talán ideje továbblépni?

Nem vagy egyedül, rengeteg ember így érez. Gondolom, ez kicsit sem vigasztal, de nem is a vigasztalás a célom, hanem az, hogy segítsek. Úgyhogy ne kerülgessük a forró kását, íme, mit tennék én, ha a helyedben lennék:

Nem néznék ki üres tekintettel a fejemből, hogy „hát ez van, ezt kell szeretni”. Egy életem van és megérdemlem, hogy jól érezzem magam a bőrömben. A munkában töltöm el életem legalább egyharmadát, tehát fontos, hogy ott is jól érezzem magam. Ha unom, akkor mindenképp valaminek meg kell változnia.

Nem feltétlenül a felmondás a megoldás. Ha valamikor szerettem a munkahelyemet, azt keresném meg, hogy mi változott meg? Mi okozza azt, hogy most unom azt, amit egykor szerettem. Lehet, hogy monotonná vált, lehet, hogy túl rutinos, nincs már kihívás benne. Ha erről lenne szó, akkor megpróbálnám kitalálni, mitől lehetne újra érdekes, milyen kihívásokra vágyom, és egy konkrét stratégiával felkeresném a felettesemet. És mindenképp az lenne a célom, hogy hasznos legyek a szervezet számára, ahol dolgozom.

Ha a fentiek ki vannak zárva, akkor már elgondolkodnék a munkahelyváltáson. De ezt sem fejetlenül, hanem gondosan megtervezve. Fontos az önismeret, hogy tudjam, mi az, amit szeretek csinálni, sőt, ha lehet, akkor mi az, amit szenvedélyesen csinálok. És egy ilyen állást pályáznék meg. Nem küldenék szét száz önéletrajzot, mert „vak tyúk is talál szemet”, hanem megkeresném azt az egy vállalkozást, ahol szívesen dolgoznék. Mindent megtudnék róluk, a vezetőjükről, a céljaikról, víziójukról – ezek nem titkos adatok. Majd elképzelnék magamnak egy munkahelyet, ahol látnám azt, hogy pluszt tudok nyújtani a szervezetnek. Pontos tervem és stratégiám lenne arra, hogyan és mit fogok én tenni nap mint nap ennél a cégnél. Csak ezután adnám be a felmondásomat és pályáznám meg az új állást. Ha olyan helyzetben lennék, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy állás nélkül legyek, megkeresném az aktuális főnökömet, és őszintén elmondanám neki az álláspontomat, valahogy így: …úgy érzem, nem teszek annyit hozzá a szervezethez, amennyit én szeretnék, és amennyit szerintem a szervezet elvárna tőlem. Sajnos nem látom azt sem, hogy ez a jövőben megváltozna, úgyhogy úgy döntöttem, továbblépek. Azért szóltam erről már most, hogy a szervezet időben tudjon helyettem egy másik embert keresni, akinek természetesen minden feladatomat megtanítom, átadom. Mielőtt azonban beadnám a felmondásomat, teljes erőbedobással fogok dolgozni, és minden rám bízott feladatot maximálisan el fogok végezni. 

Sikert és boldogságot: