A legtöbb ember energiája kora délutánra kevesebb, mint negyedére csökken. A nap fele még hátra van, de már túl fáradtak vagyunk, hogy bármit is igazán jól csináljunk. Mire lennél képes, ha délután is ugyanolyan lendületes lehetnél, mint reggel?
Hallgasd meg (2:35 perc) ⇩
Olvasd el (2 perc) ⇩
- A japán 80%-os szabály
„Addig egyél, amíg 80%-ban jól vagy lakva”. Ha túl sokat eszünk, a testünk kénytelen erőforrásokat elkülöníteni az emésztés számára. Ha evés után elálmosodunk, túl sokat ettünk. Amellett, hogy figyelünk arra, hogy mit eszünk, ezután arra is figyeljünk, hogy mennyit!
- Hidratálás
Az agyunk 73%-a víz. Ha nem fogyasztunk elég vizet, kiszáradunk, ami az agy működésének lelassulásához vezet.
- Túl sok ülés
Ha megnézzük az őseinket, egyet sem találunk közöttük, aki napi 10 órát egy helyben ült volna. A modern ember napi 8 órát ül egy íróasztalnál, aztán még 3 órát otthon a kanapén, a tévé előtt. Az emberi test nem ehhez van szokva! Dolgozzunk olyan asztalnál, amit állómagasságunkra lehet emelni.
- Az energiavámpír környezetünk
Az érzékszerveink folyamatosan dolgoznak, akkor is, ha aktívan nem használjuk őket. Folyamatosan pittyeg a telefon értesítő jelzése? Túl meleg van a helyiségben? Zaj van? Megzavarnak emberek? Rendetlenség vesz körül bennünket? Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az érzékszerveink szép lassan elszívják az energiánkat.
- Alvás
A legtöbb ember nem alszik jól és nem alszik eleget. Számos sikeres ember azonban délután is szundít egyet. A legnevesebb szundikálók között Einstein-t és Leonardo da Vinci-t említhetjük. A hatékony szundi rövidebb 30 percnél és délután 3 óra előttre van időzítve.
A fenti tippek segítségével visszanyerhetünk az elpazarolt energiánkból és napi 2-3 hatékony órát szerezhetünk magunknak. Mit gondolsz, előnyt jelenthet számodra, ha „meghosszabbodnak” a napjaid és havonta 40-60 plusz órát nyersz?
Sikert és boldogságot: