Saját tapasztalatból elmondhatom, az érzelmekkel harcolni vagy figyelmen kívül hagyni őket olyan, mintha saját kezűleg állítanánk be egy bombán az időzítőt. Az ember érzelmei érdekesen működnek. Ha figyelünk rájuk, szembenézünk velük és elfogadjuk őket, akkor egyszerűen csak érzelmek maradnak. Ha viszont ellenkezünk vagy figyelmen kívül hagyjuk őket, olyanokká válnak mint a hisztis gyerekek: egyre hangosabban kiabálnak, a földhöz vágják magukat (és előbb-utóbb minket is), míg végül mégis oda kell figyeljünk rájuk. Az ily módon kezelt, például elfojtott érzelmek viszont nem kímélnek bennünket, teljesen maguk alá temetnek, és nagyon nehezen tudjuk feldolgozni őket.

Amit Tara Brach is mond az az, hogy ne fojtsuk el az érzelmeinket, ehelyett figyeljünk rájuk. Az érzelmeink nem véletlenül léteznek. Jelezni akarnak nekünk, úgyhogy nézzünk magunkba. Mit érzünk? Miért érezzük épp azt, amit? Fogadjuk el, hogy életünk része a sok jó mellett a fájdalom s a félelem is. Sokkal könnyebb lesz túllépni a nehéz időkön, ha megértjük, mit miért érzünk, és elfogadjuk, hogy ez a természetes, most ezt kell éreznünk. Ily módon az érzelem csupán annyi marad: érzelem.

Sikert és boldogságot: