Főoldal Boldogság A veszekedésekben nincs nyertes

A veszekedésekben nincs nyertes

C.S. Lazzar
A veszekedésekben nincsenek nyertesek

Több, mint harminc évig éltem abban a hitben, hogy én annyira „jó” vagyok, hiszen a viták, veszekedések javarészét megnyerem. Nem is sejtettem, hogy mekkorát tévedtem.

Hallgasd meg (4:42 perc)
Olvasd el (5 perc)

Mindaz, amit leírok, elsősorban párkapcsolati megközelítésből teszem, de ugyanúgy igaz a gyermek-szülő kapcsolatra és a munkahelyi vagy baráti kapcsolatokra is. 

Két ember között a vita elkerülhetetlen

Nincs két teljesen egyformán gondolkodó ember, ebből az egyszerű tényből kiindulva eléggé egyértelmű, hogy nem érthetünk egyet mindig, mindenkivel. Ugyanakkor ez nagyon könnyen vezethet vitákhoz, és ezzel sincs semmi gond. A vitákban elmondjuk a saját nézőpontunkat és megpróbáljuk megvédeni az igazunkat. Érveket hozunk fel és igyekszünk a másik fél bizonyítékait érvényteleníteni.

A veszekedés nem szükségszerű

Csakhogy gyakran előfordul – és ez megintcsak igaz minden környezetre -, hogy ezek a viták veszekedésbe csapnak át. Ennek az az oka, hogy sokkal fontosabbnak tartjuk azt, hogy megnyerjük a vitát, mint azt, hogy megértsük és elfogadjuk azt, hogy lehet egyszerre két embernek igaza. Ez eléggé ellentmondásosan hangzik, de egyszerű a magyarázat: nem vagyunk egyformák, nem látunk, érzékelünk és főleg nem gondolkodunk egyformán. Ugyanazt a dolgot két ember teljesen másként tudja látni. 

Ha szeretnénk elkerülni a veszekedéseket, nagyon fontos megérteni és magunkévá tenni ezt a gondolatot, ezért ismétlem: lehet egyszerre neked is igazad és annak is, akivel vitatkozol. Neked a te igazad a valóság, neki meg az övé. Ha érvekkel nem tudjátok egymást meggyőzni, ezzel a gondolattal kell lezárni a vitát: mindkettőnknek igaza van. 

De nem ezt tesszük. Ha már nem működnek az érveink, amikor a másik fél túlságosan erősíti az ő „hülyeségeit”, egyszerűen kijövünk a sodrunkból és elindul a veszekedés.

A veszekedésekben nincsenek nyertesek, mindenki vesztes

Aki egy vitában vagy most már veszekedésben úgy kerekedik felül a másikon, hogy ő tud hangosabban kiabálni, az valójában egy gyenge ember. Aki a gyerekeit úgy „tanítja”, hogy megfélemlíti vagy fizikailag bántalmazza őket, az valójában egy nagyon gyenge ember. Az ilyen emberek az erejüket a másik ember gyengeségéből merítik és ez az erő azonnal megszűnik, ha egy nála fizikailag erősebb vagy hangosabban kiabáló emberrel találkozik. Ez az erő valójában egy kölcsönzött erő – abból nyerjük, hogy a másik felet elnyomjuk -, így valójában nem is a veszekedést „nyerjük” meg, hanem azt bizonyítjuk be, hogy mennyire gyengék vagyunk.

Gyengék vagyunk, mert kijövünk a sodrunkból. Nem a másik fél idegesít fel, hanem mi döntünk úgy, hogy felmérgelődünk. Ezért a döntésért senki más, hanem egyedül mi vagyunk felelősek. 

Gyengék vagyunk, mert visszaélünk a képzelt hatalmunkkal, kihasználjuk azt, hogy mi vagyunk a nagyobbak vagy hogy mi tudunk hangosabban kiabálni.

Gyengék vagyunk, mert nem látjuk be, hogy ezzel csak ártunk magunknak és a másik emberrel való kapcsolatunknak. Az a kapcsolat, ahol ez a fajta megnyilvánulás előfordul, netán mindennapos, már velejében romlott. Az a kapcsolat, ahol nem nyilváníthatjuk ki a véleményünket, mert félünk a következményektől, nem egy valódi, őszinte, tiszteletteljes kapcsolat. Talán azt is mondhatnám, hogy az már nem kapcsolat – ennyire romboló hatásuk van a veszekedéseknek.

A valódi erő bennünk van

A valódi erő az, amikor ismerjük önmagunkat annyira, hogy meg tudjuk fékezni ezeket az indulatokat. Amikor szembe tudunk szállni bárkivel, bármennyire is hangosan kiabál az illető, és mi mégsem emeljük fel a hangunkat, hanem így is ki tudunk állni az igazunk mellett – észérvekkel. A valódi erő az, amikor megértjük és el tudjuk fogadni mások nézőpontjait, anélkül, hogy rájuk erőltetnénk a sajátunkat. 

Sikert és boldogságot:

Kapcsolódó bejegyzések

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk. Elfogadom Mi ez?