Teljesen mindegy, hogy kire haragszunk- legyen az egy értetlen munkatársunk, a rendetlen gyermekünk, a nemtörődöm házastársunk vagy épp egy idióta a forgalomban -, saját érdekünk megtanulni, elengedni a haragunkat.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha engem felmérgesített valaki, akkor azon órákig képes voltam kattogni. Sokszor az egész napom ráment egyetlen hülyeségre. Még akkor is, amikor látszólag nyugodt voltam, képtelen voltam elengedni, újra meg újra eszembe jutott és mindig felhúztam magam rajta.
Ha engeded, hogy egyetlen idegesítő dolog miatt az egész napod tönkremenjen, az olyan, mintha felgyújtanád a saját házadat, mert haragszol a szomszédodra.”
Rájöttem, hogy a legrosszabb az egészben az, hogy amíg én fortyogok, az a személy, akire haragszom, vígan éli az életét. Hát kell ez nekem, hogy én érezzem magam nyomorultul, valaki más miatt? Nem, nyilván nincs erre nekem szükségem, de hogy engedjem el? Úgy, hogy felkészítem magam ezekre a helyzetekre, előzetesen, gondolatban, hogy amikor megtörténik valami ilyesmi, akkor is jusson eszembe:
Nem más emberek határozzák meg azt, hogy hogy érzem én magam.
Úgy értem ezt, hogy ha felmérgelődök, akkor az nem azért van, mert valaki valamit csinált, hanem azért van, mert én úgy döntöttem, hogy én ezen felmérgelődök. A kiváltó ok lehet bármi, de az semmi több, csupán az ok. Az, hogy mi következik utána, már az én döntésem.
Egy idióta bevág elém a forgalomban, és én kell fékezzek, hogy elkerüljem a balesetet. Fel tudnék robbanni az ilyentől! De ha felmérgelődök, csak én fogom rosszul érezni magam. Mi értelme lenne felmérgelődni? Miért büntetném magamat azért, mert a másik egy sült barom?
A gyerek rossz jegyet hoz haza, én pedig kukoricát szórok a sarokba és rátérdelek úgy jó fél órán át – megbüntetem magam a gyerek rossz jegye miatt. Hát nyilván nem tennék ilyet, de ha jól felhúzom magam, kiabálok egy fél órát a gyerekkel, majd egész nap csapkodok, török-zúzok, az mennyivel másabb?
Ilyen egyszerű kellene ez legyen. És az is! Csak gyakorolni kell!
Sikert és boldogságot: