Az emberiségnek mindig sikerül saját magának keresztbe tenni. Pedig a világ, amelyben élünk, csodálatos, rejtelmes és sokkal több van benne, mint gondolnánk.
Hallgasd meg (4:37 perc) ⇩
Olvasd el (4 perc) ⇩
Érdekes, hogy értjük és tudjuk, hogy szükségünk van mindenre, ami ezen a bolygón van, mégsem aszerint élünk.
Tudjuk, hogy szükségünk van a levegőre, mégis szennyezzük, kiirtjuk a természetet, ami fenn tudná tartani az egyensúlyt, és tönkretesszük a Földnek azt a védőrétegét, ami megvéd minket a Nap káros sugaraitól.
Tudjuk, hogy életbevágóan nagy szükségünk van a vízre, mégsem vigyázunk rá, mert csak azt látjuk, hogy megengedjük a csapot és folyik a tiszta víz. Nem vesszük tudomásul, hogy korlátozott mennyiség áll rendelkezésünkre, és nem törődünk azzal, hogy a világ vízkészletei lassan használhatatlanná válnak.
Tudjuk, hogy ahhoz, hogy életben maradjunk, magát az életet kell életben tartanunk, hiszen köveken és homokon nem élünk meg. Minden táplálékunk organikus, tehát tisztelnünk és óvnunk kellene mindent, ami él. De nem ezt tesszük.
Mi pusztítunk. Önző és rövid távú nyereségben gondolkodó lények vagyunk.
De tanulunk. Tanulunk a múlt hibáiból és változunk. Lassan, de a jó irányba fordítjuk az emberiség sorsát. Azt mondják, egy fecske nem csinál tavaszt, de ez nem igaz. Mindig, minden egy emberen múlik, hiszen a tömeg is egyének összessége. Ahhoz, hogy egy közösség valamit másképp csináljon, a közösséget alkotó egyének, egyenként meg kell hozzanak egy döntést, ami összhangban áll a többi egyén döntésével. Így dőlnek meg tabuk, hiedelmek, előítéletek, szabályok, törvények, kormányok és egész rendszerek.
Tudjuk, hogy mi lenne a helyes, de mi lenne, ha mától a szerint is élnénk? Talán semmi nem fog változni azonnal, talán évtizedekbe vagy évszázadokba kerül, amíg látható eredménye lesz, de miért ne kezdhetnénk el ma úgy élni, hogy nem csak magunkra gondolunk?
Miért kellene ezt tennünk? Mindazért, amit felsoroltam: ahhoz, hogy élhessünk, egyénenként, emberként, fajként, mindenre szükségünk van. Levegőre, vízre, élelemre, fényre, növényekre és állatokra és bármennyire is hihetetlenül hangzik, egymásra, emberekre. Ez az egész egyetlen végtelen nagy egységet alkot, ahol minden egymásra támaszkodik. Sehol nem kezdődik és sehol nem végződik. A legapróbb porszemtől, a leggigantikusabb csillagokig, minden a rendszer része, még az ember is.
Tudatos lényként óriási felelősségünk van. Egy darab kő nem tud dönteni a sorsáról, ha jön a víz, elmossa, ha jön a szél, elkoptatja és nem tud ellenállni. De az ember nem ilyen. Nap mint nap, ezer meg ezer döntést hozunk, és mindezeknek a milliárdnyi döntéseknek a következményét kivetítjük az egész rendszerre. A döntéseink hatással vannak a saját életünkre, de más emberek életére is. A döntéseink hatással vannak más élőlényekre, és igen, az egész Földre, sőt lassan még azon túl is. A mai döntéseink hatással vannak arra, hogy mi lesz az emberiség sorsa a jövőben.
Nagy tehernek tűnik most mindez, de nem az. A válasz mindenre egyetlen szó. Ez a szó képes mindent rendbehozni. Ez a szó képes arra, hogy visszahozza a világunkba az egyensúlyt, és megteremtse a harmóniát. Ez a szó megszabadítja az emberiséget a szenvedéstől. Ez a szó biztosítja az emberiség túlélését, a békés, empatikus együttélést, sőt ez a kulcs a fejlődéshez is.
Ez a szó nem más, mint: a szeretet.
Sikert és boldogságot: